Kedvem támadt teljes mondatokban írni, lesz alany, állítmány, lehet, hogy a szórend is úgy alakul, hogy nem kell egyfolytában gondolkodni. Garanciát nem vállalok, a végére kiderül, tudok-e még teljes mondatokban írni. Tibor nevű ismerősöm mondta, ennek a nőnek a dolgait nem lehet csak úgy a vécén[1]olvasni, ehhez gondolkozni kell. Micsoda öröm, hát kiderül, mi a…
Öröklét óta hordozott, apáról fiúra, tovább és tovább adott, apám, amit hozott azt folytatta. Megalázott nők sora, anyám sorsa, orrán reccsen, törik a hozzávágott tejszínes vajkrém doboza. Áll, hófehér hosszan az arcára csúful ragadt mézga, lassan szakadva, földet ér a küszöbön, sírva, gyorsan felmossa. Gyerekszemem, húszévesen, ha ötven leszek kéthét múlva, elhúzom az üvegajtót a…
Mikor volt erre ezeknek idejük, hogy ilyen szuperül megtanulják a kórházban, munka mellett? Én már évek óta zumbázom, de néha még most is eltévesztem. Ezt a nyűves kérdőívet meg, amit kértél, 20 percig töltöttem. Csomó hülye kérdés van benne. Próbáltam úgy kitölteni, mintha érdekelt lennék benne, anyuka iskolás gyerekkel. A bejgli tésztája kicsit kiszáradt, azt…
Sziasztok, ez most itt egy élő, igen, hát most nem videó lesz, várok is kicsit míg érkeztek, ne magamban beszéljek itt már. Na, be is futottak az elsők, szia Helgus, szia Via, jaaaj, Évikém, te is itt vagy, gyűltök, gyűltök, akkor bele is vágok, ne húzzam az időt. Na, elöljáróban el kell mondjam, a körmöm egy…
Gyerekrajzot süt a nap a szekrényre, árnyékból festett történet, megmarad, pirosfejű rajszeggel feltűzve, valahol az elmében. Háromszázhetvenhat nap, hol esős, hol saras, derűs, hol szakad, hol csont törik, történelem. Élet-e. Nem kérdés, pont a vége. Az eleje kérdés, megy-e, marad-e, apja, anyja, szép nővére várja, fél év idegenben, más anya táplálja. Örök ragaszkodó, így vált belőle,…
Hason fekve ér a nyár, háton feküdni tél, töprengve az életen, a fizetésem mit ér. Everybody has a summer holiday, a homlokomon lüktet az ér, ki a hülyébb, te vagy én? Olyan sovány vagy, gyere, lekváros, az meg csokis, egyél! Gebe vagy, sovány, ropi, észre se’ vettelek, kétszer nézek rád, hogy egyszer észrevegyél. Elrontottam, én…
Ez ma egy játék. Mondj valamit és az első dologról, amit mondani fogsz, írok. Ezzel megkönnyíted a dolgomat. A végtelen sokaságából a dolgoknak, te emeled ki az egyet. Nem nekem kell. Magamtól, a békák jutottak eszembe és vajon kit érdekelne, ha békákról írnék? Hízelgő, hogy szerinted én még a békákról is tudnék olyat írni, hogy azon…
Csak tényleg, amit nagyon muszáj. Felkelni és fogat mosni, mondjuk. Vagy elég csak felkelni. Kinyitni a szemem. Gondolni, hogy ébren vagyok, csupán. A karom a lepedőn, kinyújtva, ha felemelem, több, mint amit muszáj. Lábam, az egyik, felhúzom, torony lesz belőle, megakad a lábszáramon a nadrág, a világ minden bajának kitéve, hidegben feszül meg a meztelen…
Babapiskóta, pudingpor, mézesfűszer, ez kell hozzá. A másikhoz, amit tunya nőknek ajánl a recept, keksz meg vaj, aztán még sütni se kell. Az iskoláját neki, minek akar ez tortát sütni, ha lusta hozzá? Menjen a cukrászdába, vegyen. Vagy ahhoz is lusta? Ott ette meg a fene az ilyet. Ha magának akarja ezt az egészet megúszni…
„Ha nem lehet kimenni a világba, hozzuk be a világot a szobába” – írta Judit nagynéném a fiamnak pár hete. Ezt gyakoroljuk most egy bolygónyian, mindannyian, de hogy ki, mit választ, mit visz be a szobába, már szobánként változik. Mit van, mit szégyellni, mi családilag – nem titkoltan az én indíttatásomra - a „Hegyi doktort”…
