„Elmehetnénk a hegyekbe, kirándulni.„ – a nő pár perccel korábban ébredt, az ágyból szól ki, mikor hallja, hogy a férfi megérkezett a reggeli kocogásból. Szeretett a férfival gyalogolni és úgy érezte, ez a nap tökéletes lehet, ha jól alakítják. Ha nem jön hirtelen valami más ötlet, ha egy és ugyanaz, amit erről a vasárnapról gondolnak.
„Mehetnénk, igen.” – és a nő tudja a hangsúlyból, hogy a beleegyezés nem az ő kedvét szolgálja csupán; a férfi ugyanarra a fényre, ugyanarra a közös gyaloglásra gondol, amire ő. Semmi meglepetés; ott sorakoztak a megszokásaik, tudták, mit tartogat ez a program.
A nő a fürdőszobában krémet tesz az arcára, sminket nem, ma szabadon akarja hagyni az arcát. Farmernadrágot, garbó nyakú pulóvert, alá kényelmes trikót, meleg zoknit, bakancsot húz. A haját sima, szoros lófarokba fogja össze mindig a gyalogláshoz. Most eszébe jut a napszemüveg is; feltolja a feje tetejére. A férfi a gyors zuhany után tiszta inget húz, azt visel mindennap. Felcsatolja az órát, azt amelyiket hétvégére tartogat csupán, a bőr szíjjal. A gyalogláshoz vastagabb pulóvert vesz, de a kabátja nem nagykabát, sálat, sapkát nem hord, a kesztyűt zsebre vágja, ha megérkeztek fel fogja húzni. Nem bakancsban, városi félcipőben indul, de a bakancsot kézbe veszi, berakja majd a csomagtartóba. Ha leparkoltak az erdő szélén, felveszi, s mikor indulnak vissza a városba, leveti és újra a félcipőbe bújik.
A készülődés csendes egyetértésben fejeződik be. Nem lifttel, a lépcsőn mennek le az autóhoz. Amíg a férfi elrendezi a bakancsot a csomagtartóban, elhelyezkedik a vezetőülésben, a nő az autóra hangolja a telefonját és beállítja a zenelistát. Azt hallgatják, amit ő választ, a zenéért rendszerint ő felel. Kigurul az autó a garázsból, épp a megfelelő zene szól az úthoz, a csillagszóró napsütéshez. A negyven perces út alatt nem szólnak, a férfi egyszer a nő térdére teszi a kezét, a pirosnál a nő rámosolyog a férfire. Az erőfeszítés, az izmok fájdalmának pillanatnyi bosszúsága még előttük áll, ahogyan az ezt követő ebéd a megszokott helyen és a visszaút is, a már hanyatló fényben. A megérkezés, a legjobb parkolóhely megtalálása nem odázza sokáig az elindulást, a gyaloglásban megtalált örömöt, nehézséget, egy picivel mégis növeli a feszültséget. A nő sapkát húz, míg a férfi a bakancsa fűzőjét keresztezi jobbra, balra. Amint pittyen az elektromos zár az ajtón, a férfi a kesztyűs kezébe veszi a nő kezét, igazít egyet a kabátján és elkezdik a gyaloglást. Egy, talán két perc telik el és a nő beszélni kezd. Az utat ismerik, egy hosszabb szakaszon sík a terep, majd ugyanolyan hosszan vezet előbb enyhén, majd meredeken lefelé, a vége ismét sík. Visszafelé ugyanezen az ösvényen jönnek: a sík után meredeken felfelé, majd enyhén felfelé, a jutalomjáték a végén a könnyebbséget hozó séta ismét a síkon.
Az utat végigkíséri a nő beszéde. Mesél, megállapít, magáról fecseg, a feltételezéseit sorolja, tervezget, kritizál, kérdez és a férfi helyett válaszol. A férfi nem szól, időnként hümmög, ha mindenképp válaszra vár a nő, helyesel. Az út felénél a férfi már fárad, ő ma már lefutotta a magáét, a gyaloglás untatni kezdi, innentől a helyeslés is elmarad. A nő most kettejükről beszél, régi történeteket idéz, a barátnői kríziseit elemezi, a férfit biztatja; nincs már messze az elágazás, ahonnan kényelmes út vezet a végéig.
Mire az erdei fogadóhoz érnek, ahol rendszerint elköltik az ebédet, a férfi is kifújja magát, magabiztosan rendel, mindig ugyanazt eszik, ugyanazt isszák. A kiszolgálás, ahogyan máskor, ezúttal is lassú, a férfi és a nő egyaránt a többi vendég megfigyelésével múlatja az időt. A nő sem beszél már, amikor megérkezik a rendelés élvezettel kanalazzák az egytálételt mindketten. Kávét, édességet nem kérnek, fizetnek.
A parkolóban pár percet időznek, a férfi átveszi a félcipőt, leütögeti kicsit a bakancsot, mielőtt a csomagtartóba helyezi. A nő leveti a kabátját, átfázott, várja már az ülésfűtés luxusát, amit közvetlenül a testére simuló pulóveren keresztül akar érezni. Hazaúton folytatják az ebéd alatti csendet, a zene még egy ideig szól, de már nem kívánkozik a harsogás, néma békére vágynak mindketten.
A vasárnap kora este várja otthon a nőt és a férfit. A készülődés a hétfőre; ki-ki a maga rituáléit végzi, hogy majd a kanapén találkozzanak csaknem a lefekvés előtt. A férfi figyelmesen, éberen ül, várva, hogy a nő végre megnyugodjon, elhelyezze az utolsó mozdulatsort is a helyére, amit még a vasárnap, a küszöbön álló új hét megkíván. Mire a nő leül, felhúzott lábbal, plédbe csavarva magát, a férfi megtöri a csendet és beszélni kezd. Élénk és derűs, elmeséli a napot, a gyaloglást, a sík és a meredek szakaszok váltakozását, magáról beszél, felveti a nő barátnőinek kríziseit, feleleveníti a régi történeteket, valaha volt utazásokon mereng, közben a nő kezét, haját simogatja. A nő nem szól, időnként hümmög, ha mindenképp válaszra vár a férfi, helyesel, javarészt azonban hallgat és figyeli a férfi lelkesedését.
Lassanként nyugovóra térnek, amit a férfi jelez; feláll és elindul a fürdőszobába. Újabb táncba rendeződik a vasárnap este, az utolsó mozdulatokban minden az éjszakáról, a reggelről szól. Az ideje a beszédnek ismét lejárt, ideje mostantól újra a hallgatásnak van.
karpatijudit.com 