Nyoma veszett. Hiába keresem. Beírom a nevét; vezetéknév, keresztnév. Keresztnév, vezetéknév.Ékezettel, ékezetek nélkül. Kitaláltam volna, hogy egyszer találkoztunk? 

Eszembe szoktál jutni, Mosolygó Miklós. Beírom a neved a keresőbe, mindenhogyan, ékezetekkel, ékezetek nélkül is. Semmi, soha.Új ötletem támadt, megpróbálom, hátha. Leveleztünk, halvány emlékem van róla.„Keresés a levelek között”. Beírom: mo soly gó mik ló s.

Percekig nézem csak; a képernyőn sorban levelek. Ott voltak húsz éven át.Megszámolom, nyolc darab.A válaszaim hiányoznak. Töröltem?

Az elsőt kétezerkettő április elsején írtad.

„Szia Judit,
Sajnos, csak ennyire van időm, zsúfolt ez a hétvége. Nagyon örültem a levelednek.
Kellemes húsvéti ünnepeket!

Ui.: 

Zsigulival jöttem,
Tele van a csomagtartóm szerszámokkal,
Szabad-e locsolni?

Millió puszi, 

Miki”

„Szia Judit,

Hallottál már arról, hogy locsolóvers?! Ez is az volt és nekem nagyon tetszett, mert valahányszor elolvasom, mindig megnevettet. Rosszul esett, amit írtál. Gondolkodóba estem, hogy egyáltalán válaszoljak-e. Láthatod, mire jutottam…
Itt visszatért a tél, miután elmentél. Talán a jövő héten már tartósan nulla fok fölé emelkedik a hőmérséklet. 

Nagyon várom a tavaszt.

Ölel,

Miki”

„Szia Kisnyúl,
Azt hiszem mondtam, hogy veszekedni nem szeretek, ellenben vitatkozni imádok. Bár néha veszekedés a vége, sajna!
Elég hamar írtam?
Nagyon jó lenne váltani egy pár szót, de csak akkor, amikor tényleg ráérsz. Ha itteni idő szerint hajnal 6.15-kor (Úristen! Még leírni is borzasztó) próbálkozol holnap vagy holnapután vagy azután, talán hajlandó leszek kinyitni a fülem!

Muchos besitos para ti
Migelito sonriente cara”

„Szia Ditka,

Képzeld, itt három nap után ránk szakadt a nyár! Egy hete még havazott, szerdán pedig huszonöt! fok volt árnyékban Niagara Fallson, ahol dolgozunk mostanában. (Most éppen tetőt fedünk, leégett a nyakam meg az arcom.) Holnaptól Torontóba is megérkezik a meleg, ezt jósolják egész hétre…Hihetetlen, a múlt héten vettem egy jégkaparót! Hogy ilyen jó idő lett az utóbbi napokban és közeledik a hazatérés időpontja, szinte másra sem tudok gondolni. Rám tört a honvágy. Mennék egy jó házibuliba, hiányzik a családom, a barátaim, a repülés, a vízitúrák, Füzér. És nem utolsósorban TE. Az utóbbi időkben, ha édesanyámmal beszélek telefonon, már nem csak a végén sírja el magát, hanem szinte az egész beszélgetés alatt pityereg.

De jól vagyok, nincs idő önsajnálatra,

Ölel,

Miki”

„Juditka,

Üres a postaládám. Vajon, miért? Biztos nagyon elfoglalt lehettél, azt még feltételezni sem merem, hogy nem történt semmi említésre méltó.

Ölel,

Miki”

„Szia Nyulacska,

Ne haragudj, de muszáj megint az időjárással kezdenem! Múlt héten harminc! fok volt, ma meg? Havazik! Szabatéri programot tervezni lehetetlen. Szombaton kitaláltuk, elmegyünk horgászni, (magamtól soha nem jutna eszembe, de most jó ötletnek tűnt), bbq, bicajozás. Van egy tó közvetlen az Ontario tó mellett, Oshawában. Nagyon szép tó, de majd’megfagytunk. Halat ki fogott? Persze, hogy csak én! Kézzel! Egy ötven centis pontyot, aki szegény kiúszott a partra, le volt gyengülve, én meg ledobtam a cipőm, zoknim, úgy vetettem rá magam ruhástól! Nem ettük meg, visszadobtam. A bicajozásból sem lett semmi, a hideg miatt… Végre sikerült szereznem magamnak is egy üveggolyót, mint távolságot… Remélem, a tied még megvan. Biztosan sokat csuklasz, mert rengeteget gondolok rád. Elképzelem, mit csinálhatsz éppen. Ahogy futsz, dolgozol vagy éppen a barátaiddal vagy. Ilyenkor mindig melegség fut át rajtam és teljes nyugalom tölt el.

Ölel,

Miki

Ui:
Levizsgáztam búvárkodásból, májusban lesz Tobermorey-ban a gyakorlati vizsga.”

„Szia Judit,

Remélem, jól vagy! Én remekül. Az idő őszi és lassú, rengeteget esik. Nem baj, így több időm van Rád gondolni.

Ölel,

Miki”

„Édes Judit,

Most már hamarosan otthon leszek. Két hónap. Csak? Vagy inkább még? Addig is légy jó! Vezess lassan és telefonálj, ha megérkeztél!(Mielőtt elkezdenél csodálkozni, édesanyám mindig így köszön el tőlem.)

Ölel, puszil,

Miki”

Húsz éve, június tizedikén írtad ezt. Az utolsó leveled. 

Torontóban, a metróban, az első kanadai napomon találkoztam vele. Február volt, felszálltam egy Budapestre jó, a kanadai télben alkalmatlan télikabátban az egyik szerelvényre és egyből szemben, az ajtónál állt. Nézett, nézett. Zavarba jöttem. De azért néztem, néztem. Megszólított. Még csak nem is csodálkoztunk, hogy Torontó közepén két magyar. Elvitt a Niagarához. Három napja volt jogosítványom, engedte, hogy vezessem az autóját. Az angolt gyakorolni kanadai fiúval kell, mondták nekem. Két hónapot töltöttem inkább, hogy a magyart ő gyakorolta velem.

Már a repülőn ültem, Torontó-Budapest közvetlen járat, mikor a stewardess hozzám lépett. Miss Judit Kárpáti? – kérdezte. Gyanútlan, kétezeregy előtti idők. Kezében boríték, valami kemény, gömbölyű gurult a tenyerembe.

„Mosolygó Miklós,

A fiókjaimban nyolc leveled, az üveggolyód, húsz éve. Hosszú vagy rövid lesz még a hátralévő életem, elképzelem, hogy a keresőbe beírod egyszer te is a nevem. Ha olvasod, hogy rólad írtam, mosolyogsz majd. Ott van nálad minden válaszul küldött levelem?

Ölel,

Judit”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s