Eláll a szavam. 

Elállt mostanáig az utolsó gondolat; 

látlak az ablakban, tudom, hogy te vagy.

Hatalmas várakozásokkal 

Mindenki téged néz.

Mindenki én vagyok.

Tizennégy évnyi életem betölti a lakást, a szemedben a sajátom, most ugyanazt látom.

Tudtam, hogy fiad lesz. – hozzám intézed a tekinteted.

Másoknak azt mondod: 

Megszületett a fiúunokám.

Nézzük együtt, amint belép az ajtón a fiam, ahogyan átvág a szobán.

Kisgyerek néz ránk; költő vagyok, mondja és mire az utolsó betűt is kimondja, 

fölénk 

magasodva

megáll.

Nyúlánk alakján, sosem látott, régi kabát, 

hárman hallgatjuk az ablakon beszűrődő Roy Orbison operát.

In dreams I walk with you

In dreams I talk to you

Rád néz a fiam, csendesen beszélni kezd a szeme; 

„Az apádtól kaptam. Azt mondta, ha találkozunk, adjam rád.”

Hozzád lép, leveszi, feladja, s rád éppen jó, vállban sem bő a felöltő.

Keze a kilincsen, minden mozdulattal egyre nő, 

kilép az ajtón

a küszöbről visszafordul, 

nevet.

Tudjuk, hogy elmegy.

Hatalmas várakozásokkal 

Mindenki őt nézi.

Az álmomban van apám.

Apám álmában vagyok.

Felnőtt a fiam.

Valóság lett 

az álmod, 

az enyém, 

az apádé, aki egy ismeretlen napon,

Brémában

a fal felé fordulva, a 25678 -as számmal a karján 

csak ezt az egy 

szép álmot várta.

Apám álma” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s