Szerelmi történet

Levelét követi levelem.

Izgalom. Új távlat. Bontakozó kép. 

Küldöm szavaim; ruháim azok. 

Ma a kék. 

Keveset mutat;

ha nagyon figyel rám, nem veszi le a szemét, másodpercekre a bal csuklómat. 

Csontot, bőrt, ereket; hogy milyen lehet, 

ha valakit nagyon szeretek.

Érkeznek magától újabb sorok. 

A sorok és minden, – még több – mi köztük remeg. 

Szünetek. 

A ki nem mondott, alakot sem öltött hajnalok, a benntartott sóhajok. 

Lélegzetvételek, míg írt és az ablakon közben kinézett. 

A mozdulat, míg a poharáért nyúlt. A pohara formája, rajta a repedés.

Történelem, mikor már a szomját oltotta és a vizes nyom mellé egy picivel, újra az asztalra rakta.

A pillanat, amikor a pohár üvegén át az ablakpárkányon billegő veréb elmosódva illeg, elszáll.

Postázom én is, válaszul sorközeimet! 

Rések, hibák, erények, két vessző közt hajszálon hintázó remények. 

Mai esemény. 

Érkezik futárja, vele a levele. 

Kezemben a boríték. 

Kibontom. Várom a szavakat. Hogy nemcsak a szavak, lesz a levélben férfi is. 

Olvasom majd sorait és maga ott áll. Valóságosan. 

Páncélzatban, ingben, éjszakai ruhában, történetben, izgalomban, teljes akaratban. Érdeklem. 

Táncot jár, szemét a szememen tartja, teljes figyelmem óhajtja.

S mi hullik alá leveléből? 

Egy szív. 

Csak úgy, magában. 

Csalfa üzenet. 

Hisz adott. 

Mindent, mit lehet. Itt a szíve.

S mégis értem. Mindennek vége.

A semmit hozta küldönce. 

Hírdetés