„Tessenek vigyázni! Söndörödünk!” Mielőtt a busz bevette volna a végállomás előtti szakasz éles kanyarját, hangzott a figyelmeztetés. Az ezen a vonalon rendszeresen közlekedő utasok már várták a felhívást, na, nem azért, mert másképp nem kapaszkodtak volna. Inkább azért, mert része volt az egésznek. Az egésznek, ami Lacit, a buszsofőrt jelentette. Személyiségét e rövid felszólítás körvonalazta, minden más, amit a férfi tett, ahogyan munkáját napra nap végezte, az a rajzot színekkel, árnyalatokkal töltötte meg.
Ezen a vonalon teljesített szolgálatot lassan nyolc éve és csak ritka kivétel volt, ha nem a hajnaltól délig tartó műszakban dolgozott. Persze munkának nevezni azt, amit Laci tett, nem jól írja le, amivel ő ezekben az órákban foglalkozott.
Senki sem tudhatta, hogy a férfi miért lett buszsofőr, miként alakult úgy az élete, hogy annak javarészében másokat egyik helyről a másikra fuvarozzon. Önként és örömmel választotta ezt a lehetőségét a boldogulásnak? Vagy valamilyen kényszer mentén született elhatározás sodorta erre a pályára? Ha már ott volt, ez adatott, ő ezt a lehetőséget használta arra, hogy a másokhoz való kapcsolódást gyakorolja. Nem volt ehhez szüksége hosszas ismerkedésre, mély beszélgetésekre; terepe a rövidtáv volt, s rendelkezett a képességgel, hogy hamar észrevegye az emberek lényegét. Pontos megfigyeléseit nem tárta senki más elé, megtartotta magának és ha valakit egyszer megjegyzett, többé nem felejtette el. Úgy tűnt, számára bármely foglalkozás teremtett volna lehetőséget arra, hogy másoknak reményt és régen elveszettnek hitt értékeket ajándékozzon.
A járat vonalán közlekedők közt szájról szájra járt a híre, hogy Laci fizetésének egy része a közlekedési vállalat költségvetését gyarapítja; rendszeresen vonnak le tőle tetemes összeget büntetés gyanánt. Úgy tűnt azonban, hogy őt ez mégsem tántorítja el; járatán nem fordulhatott elő, hogy a busz után loholót ne várja be. Súlyos vétségnek számított megállón kívül egy-egy utasnak kinyitni az ajtót, Laci mégis nap, mint nap megtette. Hisz ott volt a másik Laci, neki csak Laci bácsi. Jóval nyolcvan felett, minden nap lesétált hat megállónyit, vett magának három kiflit, egy liter tejet, de hazafele már busszal utazott. S mivel egy meredek utcán éppen két megálló közt lakott, a sofőr nem törődött a szabályokkal, megállt és a másik Lacinak ajtót nyitott. „Viszlát holnap, Laci bácsi!” – búcsúzott és ha esett, havazott, túl meleg volt vagy épp a szél fújt nagyon még hozzátett némi intelmet is, ahogy az ember gyereke teszi, mikor kezdi a szüleit félteni.
Tudta, hogy a nő, aki a rendszeresen a járattal utazókhoz egy éve csatlakozott, vidékről költözött a környékre. Özvegy, de már régen nem szomorú. Inkább mindig élénk és kíváncsi, vele lehet az élet kicsinek mutatkozó, igazán nagy dolgairól a Juharfa utca és a Pákozdi csata áldozatainak tere közt a legjobban csevegni.
Az alacsony, mindig szoknyát viselő, széphajú nő az egyetemen tanított. Délelőtti óráira válltáskával, szatyrokkal megrakodva, Laci járatával igyekezett. Kérdés nélküli tényként kezelte mindenki, aki kapcsolatba került vele, hogy okos. Egy okos nő. Csakhogy a nő része csupán plusz egy szó volt a gondolatban, a kimondott mondatban. Laci volt az első életében, akinek nő volt. Jelzők, megítélés nélkül, a maga ösztönösségében. Míg körülötte a többiek folyton azért kardoskodtak, hogy képességeik alapján ítéljék meg emberi mivoltukat, addig számára meghatározó élmény volt, hogy valaki vonzalmának alapját fizikai mivolta jelentette. A buszsofőr bókjai nem voltak sem tolakodók, sem udvariatlanok. Valódi elismerést tükröztek, őszinte tetszést, olyat, amely képes megváltoztatni valaki, saját magáról kialakított képét. Hogy mégis, ezegyszer lehet fontosabb a szépség, mint az ész.
A férfi tehetségét, emberi kapcsolatokban való jártasságát igazolta, hogy nem csupán az utasokat ismerte, a környező utcákat járók is a látóterében voltak és személye számukra sem maradt észrevétlen. A kutyáját minden nap ugyanabban az időpontban sétáltató férfit ő már régen észrevette, mire az is felismerte az ismétlődést; pontosan ugyanakkor ér a kereszteződéshez a busz és ő a kiskutyával. Onnantól soha, egyszer sem mulasztották el az integetést, mely csupán egyetlen kézmozdulat volt mindkét részről, mégis maga az emberi kapcsolatok enciklopédiája, melyhez olvasni sem kellett tudnia egyik félnek sem.
A reggeli járaton utazók kimondatlan is tudták, érezték mindannyian, hogy Laci köszönése, egyetlen szava az idők végtelen egészének titkos mérlegén milliószor értékesebb, mint a járatára időnként peckesen felkapaszkodó író egész, divatos és széles körben ismert munkássága. Hogy többet ér egyetlen napi munkája buszsofőrként, mint a telefonjaikból műanyag hulladékként életük partjára sodródott, mások által számukra értékként tálalt temérdek ócskaság.
Laci egy augusztusi napon töltötte le szolgálati idejét. Nyugdíjba vonulhatott.
A hajnali és reggeli utasokat – akik másként voltak morózusak, mint a délutáni, esti időszakban fáradtan hazatérők – már másnap új sofőr szállította. Az autóbusz pontosan indult, minden megállóban, ahogyan kellett, megállt. Nyíltak, záródtak az ajtók. Utasok fel, s leszálltak, a járművel utazók céljukat elérték és intézhették életük dolgait.
Telt, múlt a délelőtt. A hajnali kutyasétáltató már munkájába mélyedve ült íróasztalánál, s a peckes kiskutya is elvégezte dolgát, odahaza párnáján, álmában éppen ugatta a szomszéd macskáját. Laci bácsi lassan hazaért két megálló közti otthonába. Az elevenszemű özvegyasszony magában mérlegelte az aznapi, kicsiny, ám életbevágó dolgokat.
A széphajú nő ma szoknya helyett nadrágot viselt – e döntés miatt sietősebben indult el – most ott állt az első ajtónál. Megnyomta a leszállásjelzőt. A végállomás előtti éles szakasz következett, a busz nagy ívben kanyarodott. Kapaszkodott, aki tudott, a többiek, akiket váratlanul ért a helyzet, dőltek; ki jobbra, ki balra, néhányan egymásra. A széphajú nő, aki ezen a napon úgy érezte, még az eddiginél is kevésbé veszi hasznát az okosságának, késve, már túl a kanyaron, magasra emelte a fejét és hangosan így szólt:
„Tessenek vigyázni! Söndörödünk!”
karpatijudit.com 