A nemzetközi bugyogó cég kereskedelmi igazgatósága – „alám tartozik az egész régió” – agytrösztjének korszakalkotó ötlete támadt, míg az autóból a karjánál fogva rángatta ki a gyereket, akit három éve szült. Mi van, ha tőből kiszakad az egész és ottmarad a kezében? – fordult meg a fejében, párhuzamosan a forradalmian újszerű gondolattal. De mivel a kar maradt a helyén, bevonszolta az épületbe, s míg szorította, beleizzadt a tenyere a bundás kabátujjba, annyira megörült a remek ötletnek. Gyorsan lerángatta a műszőrme kabátot, viszolyogva rápasszírozta az ocsmány ortopéd szandált a lábakra, derékig rántotta a harisnyanadrágot, „Jóóó legyél!”, azzal belökte a gyerekét a csoportszobába. 

Már két hónapja zajlottak a kampány munkálatai, s a szlogen mindezidáig nem és nem felelt meg, amit a húgyagyú társaság az ügynökségtől hétről hétre prezentált. Ő meg most itt, az óvodába menet rájött mi a nyerő, amivel a nagypicsájú meg a laposseggű is elégedett lesz és megveszi a túlárazott bugyogóikat.

Utálta az egészet, mindenestől. Rég megbánta a gyereket, nem neki való ez, főleg, hogy faszi nem tartozott a képlethez. A munka meg: arra volt jó, hogy a pénz okán elfelejtse, hogyan szarta el az egészet. Néha azonban volt benne örömteli momentum is. Amikor olyat talált ki, amivel átbaszhatott egész tömegeket. Először a kollégáit, akik olyan hülyék voltak, hogy saját maguk is elhitték, amit kitaláltak és amivel etették a szarjaikat vásároló pinákat.

„Gyönyörű vagy. Mindenki gyönyörű.” 

Ez volt a két mondatos, négy szóból álló varázsige, amennyire egyszerű, annyira eladható az összes, különböző pozíciókban és szinteken ügyködő kollégájának, itthon és a nemzetközi irodában.

Már akkor, amikor még a gyerekre erőszakolta a rettenetes váltócipőt, gondolta magában, hogy nagy lófaszt.

Itt van ez a gyerek is. 

Még hogy mindenki gyönyörű. 

Hát ez a gyerek itt, kurvára nem az. 

Hiába pillangó a jele, találóbb lenne a kocka vagy a teherautó. Vagy a szike.

Jah, nincs is ilyen anya. 

Dehogy nincs. 

Ő.

Tudta, az egész honnan ered. Ez volt a büntetése. Magának csinálta, az egészről ő tehet. Négy év telt el és utólag nyert értelmet az egész, de értelmet nyert és nem ő volt, aki tanul a hibából és irányt változtatva aztán jó példa lesz. Nem is akart az lenni. De emlékezni, emlékezett, mindenre.

Tavaszias melegre virradt a január végi nap, reggel kilenc órakor már tizenkét fok, napsütés. Elizabet most kelt fel az ágyból másodszorra, ez utóbbi a hivatalos, fotóval megörökített ébredése, az első, amikor csak úgy kivakarodott az ágyból és kiment a vécére. Elsőre is kupleráj volt körülötte, de nem annyira nagy, hogy az jól mutasson képen, posztolva. Így most visszament, kirángatta a bugyogót a fenekéből, közben elhatározta, ma újat vesz, már két napja ebben volt. Erről írt is korábban, milyen káros ez az állandó mosás mánia. Két közgáz diploma, egy harmadik művészeti elég meggyőző volt hozzá, hogy a számításai és a mellékelt, általa készített grafikák hivatkozásul szolgáljanak. De akkor a kupleráj; tulajdonképpen mégsem kell keríteni semmit, mégis jó lesz így. Készített három fotót, nem tökölt velük sokat, kiválasztotta az elsőt, amin ő szerepelt. Fésületlen boglyas hajjal, bedagadt szemekkel, – háttérben a könyvespolccal, aminek minden polcán összevissza gyöszmékelve szorongtak a könyvek – és írt hozzá egy szöveget a szépségről. Ő maga szép volt, így is tartották számon kiskora óta. Ajnározta mindenki ezzel és kiélvezte az összes előjogot és előnyt, amivel ez járt, kisgyerekkorától egészen a mai napig, De egyszer csak megunta ezt az egészet és hangoztatni kezdte, szépnek lenni nem érdekes, sőt unalmas. Főleg akkor, ha szép vagy. Ha csúnya vagy, akkor lehetsz szép. Sőt, a csúnyaság a szépség. Az érdekes és nem unalmas. Aki ezt nem érti, nem érti a lényeget. Így ezen a napon erről írt olyan hosszú értekezést, hogy a folytatás csak kommentben fért el és két mondatot belőle idézetként ki is emeltek mások, az pedig megindult a maga útján feltartóztathatatlan. 

„Nekem unalmas, ha valaki szép. Sokkal izgalmasabb számomra például egy nyúlszáj, abban én megtalálom a szépséget, amit a szépségben nem találok.”

A sokat megélt és idézett fejtegetés után nem sokkal fedezte fel, hogy a varkocsos tag, akivel le sem akart feküdni, csak valahogy mégis így alakult, teherbe ejtette. Három évvel ezelőtt aztán megszülte a gyereket. Nyúlszájjal. Amit nem is lehetett volna így hívni, mert persze, hogy ajakhasadék, ahogy a süket is siket. De most már kurvára mindegy volt. Érdekes meg szép pedig a legkevésbé, az első perctől nem volt az.

Most, hogy benyalták a debil szlogenjét végre szabadult és bekászálódhatott az autóba, amivel legszívesebben egyből hazahajtott volna, egymaga. De elindult az óvodába és bekapcsolta a rádiót, hogy valami elfedje a fejében a gondolatokat. Nagyon, tényleg nagyon sajnálta, de közben örült is neki, hogy a dugóba szorulva késleltetheti, hogy a gyereket átvegye. A délutáni sávban a reggeli fazonnál is hígagyúbb fajankó fejtegetett valamit, majd végre zene következett. 

Buta lány vagy Elizabet, óóóó……

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s