Négykor hívlak, mondta és még 32 percnek kellett eltelnie addig, míg a telefon – ha valóban hívja pont négykor, ha hívja egyáltalán – csörögni fog. A klaviatúrát arrébb tolta, maga elé helyezte a kezeit az asztallapra, az ujjait, a körmeit nézegette, és azon tűnődött, melyiket válassza; legyen az, aki hasznosan tölti az időt? Nem puszta várakozással valamire, ami talán nem is biztos, hogy bekövetkezik. Repül az idő, ha hasznosan, munkával telik. Belemélyed a teendőkbe és észre sem veszi, hogy eltelt ez a 32 perc. Emiatt a telefon is bizonyosabb, hogy csörögni fog. Aki nem erre, a várakozásra teszi fel magát, elfoglalja munkával, oda se figyel, az kiérdemli, hogy valóban hívás legyen az ígéretből. 

Vagy addig is egyen meg egymás után két vagy három minijégkrémet és indítson el egy haszontalan videót arról, hogyan készít leveles tésztát egy nő, nézegesse az Instagramon azokat, akiket nem követ, de rákeres a nevükre és amikor a képernyőre hullik egy darab csoki vagy mandula, benyálazott ujjal hígítja a ragacsot, maszattá?

Az idő így is, úgy is eltelik.

Ő meg hívja vagy nem hívja.

A lehetőségek szerteágaztak, legkevesebb négyfelé. 

Ha hasznosan tölti, munkával a fennmaradó időt is előadódhat, hogy végül nem csörög négykor a telefon. Kitöltetlen marad a tér és idő; naptár, amiből kimaradtak az órákat, napokat elválasztó vonalközök. Négytől egészen addig tart az időegység, míg magáról hírt nem ad. Nem csörgés érkezik, nem négykor. Hanem pittyegés este kilenckor. Elsodorták a teendők, hívások, de gondol rá, gondolt négykor is, írja, egyetlen üzenetben, másfél sorba tördelve a telefon kénye szerint. A pittyegés, ha máskor örömteli és várva várt, most csalódással teli, sovány vacsora.

A hasznosan munkával töltött félóra utáni telefoncsörgés négykor tűnt az ideális forgatókönyvnek. Egyúttal a legkevésbé valószínűnek is. Feltételezte, hogy mindkét fél a legjobbját hozza és ennek az előfordulása nem tűnt annyira valószerűnek.

A haszontalanul töltött félóra, amit a hívás koronáz meg, ebben a koordinátarendszerben éppannyira lehetett a valósággá váló elképzelés, amennyire a megvalósulatlan is. Ebben a világban otthonosabban mozgott, mint az elsőben, a hasznos munkát akkor tudta legjobban megvalósítani, ha az ígért hívás bekövetkezett. 

Ez pedig előrevetítette a negyedik utat, a hasztalan töltött időt, a be nem következő csörgéssel. Mind körül a legrosszabb, amire egyik félnek sincsen mentsége.

Míg a félóra eltelt, az időt kitölthette egy olyan dolog is, ami haszontalan és hasznos lehet egyszerre. 

A hívásra várakozás lélektanának elemzése 368 szóban.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s