Málnát ettem folyton. Volt, hogy egyszerre fél kilót. Egymás után a szemeket, tudod, úgy, hogy meg sem várod, hogy elfogyjon a szádból az egyik, máris bekapsz egy újabbat, még egyet, legyen tele az egész szád a málnával. Belekerül egy-egy, amit megmászott a büdösbogár, akkor még mohóbban falod, hogy kerüljön újra olyan, ami miatt málna a málna. Mikor gondoltál utoljára a büdösbogárra? Ezt a szót, mikor mondtam ki ezelőtt utoljára?

Ez maradt meg a legjobban abból a pár hétből, ízben. Színekből, képekből, hőfokból, emberekből nekem nem veszett el semmi. És ami megmaradt, nemcsak íz, szín, kép, mindent szavakban is át tudok adni, úgy, hogy az általam átélt málna a számban málna lesz a szádban. Ember áll ellőtted, akit mesélek, a szagok, illatok az orrodban valósággá képződnek, a történetek érzésekké válnak. 

Le tudom írni pontosan neked az életet, amit éltem, ezzel tudok fizetni.Akkor folytassam ezzel a történettel, amivel kezdtem? Arról, ami akkor velem megesett? Jól van. Legyen ez, úgyis ez az egyetlen talán, amért sokáig értelme volt, amiért megérte. 

Hogy elképzeld, idézd fel a nyári meleget! A huszonnégyfokos állandó hőmérséklet helyett, azt, amikor éjjel jéghideg zuhany után meztelenül fekszel, felzümmög egy szúnyog, várod, hogy annyira fáradt legyél, hogy ne zavarjon, hogy hamarosan a lábszáradon szívja a véredet, hogy álmodban mégis elviseld a fullasztó meleget. Én vagyok az, akit látsz az ágyban, harmincévesen, negyvenhetes terhesen fekszem, bennem hatalmas, egészséges, meg akar születni, de nem sürgős neki, gyerek. Ritka pillanata volt az életemnek, hogy valóban elhittem, tudtam, milyen szépek vagyunk, így ketten, egyben. Ő és én, ahogy viseljük a valóságot és várjuk, hogy eldöntse a természet, mikor folytatódjon a testem helyett a külvilágban az élete. Előző nap történt, hogy egy férfi a zebrán szinte kővé dermedt, ahogyan ránk nézett. Hatalmas hassal, kezemben doboz málnával keltem át az úttesten, ahogyan ő, megálltam én is, a csíkos aszfalton két idegen egymással szemben. Teltek a másodpercek, tudtam, hogy megszólal, vártam, türelmesen. Maguk gyönyörűek. Kimondta és tudtuk mind a ketten, hogy ő minket, én őt sosem felejtem. Hogy vele mi lett, mi lehet…

Aludni a hőségben, a szúnyog dúlta szobában végül mégsem tudtam. Kibontott, kusza, hosszú hajjal, meztelenül, most a konyhában képzelj el. A hűtőszekrény fénye világítja be az étkező asztalát, a nő, aki én vagyok, a dobozból, mosatlan szedegeti halomra a szájába a málnát. Málna mellek, málnaszemek, kitöltenek mindent a gyümölcsös érzések, hogy épp ezt találja a megfelelő időpontnak a sors, hogy világra jöhessen a milliárd már élő közé egy újabb milliárdegyedik élet.

A félelmek sokasága közül, amit, ha elsőre élsz át, nincs, mibe kapaszkodj, nincsenek ismerős régi, hasonló félelmek. Egymagad vagy, akár majd egyszer a halálra várva, egyedül a gyerek is, élete első félelmébe – hogy maradni nem lehet, menni fáj – bezárva. Hőségben szülni, születni, amikor egyformán hosszú a nap és az éjszaka, ez adatott nekünk. A szülőszobában eltöltött éjszaka örök másodperce, mikor a falon ketyegő órára pillantok, fél hármon a mutatói, ahogyan a számhoz emelem a kezem, fájdalmamban is megérzem a málna illatát rajta. Csodálkozva, hogy képes vagyok így dönteni, ránézek a kezemre, hol lehet a rátapadt illat látható foltja. Öröm, hogy nemcsak hittem, tényleg ottmaradt a nyom, amire titkon számítottam. Hogy ami történt, igaz volt, ami most jön, pont úgy megmarad, ahogyan a málna íze, szaga a bőrömön. A következő érzet a kezemben a gyerekem forró kis feneke, fogom és rámnehezedik a boldogság változékony súlya.

Tudod, mi az egyetlen, amit én sem tudok neked adni? Ami a legnagyobb szenvedést okozza nekem is? Elveszett a zene. Nem tudom felidézni a dallamokat, koszlott foszlányok maradtak, felrémlik egy részlet, olyan rövid, hogy nem tudnak rákapaszkodni az érzések, elbuknak a hullámok, mielőtt elérnék a hatást, ami a zene maga. Pedig ez is a része volt és a dallal, ami szólt, amikor életemben először altattam, amit vele a hasamban annyit hallgattam, azzal adósod maradok. Ha akarod, tekintsd úgy, hogy ennyivel kevesebbet adtam, ennyivel kevesebb lesz, amit cserébe tőled kapok. A zene az elveszett.

Én különben is úgy döntöttem, míg elmeséltem neked a történetet, hogy add másnak, amit nekem ígértél cserébe. Nem várok tovább, egyszer azt hittem leszek kilencven is, hetven lett belőle. Tizenkét éve töltöm itt a napokat és hiszem azt, hogy lesz másnap egy nap, amikor kiderül, hogy újra élhetünk, hogy újra lesz Napunk. Át kell csak kelni a zsilipen, két ajtó, egy harmadik, kilépek innen, tizenkét évem telt el egy világban, hogy nem hittem, hogy két hetet megérek, hogy valaha lesznek benne életre hasonlító élmények. Hogy azok nélkül, akik miatt éltem, itt mégis ennyi időt töltöttem. 

Valamit mégis adhatsz cserébe, úgy határoztam, ezt kérem. Ha megtörténik tényleg, ha egyszer kimehetsz és élhetsz valami hasonlót, valami olyan életet, amit éltünk, ha egyszer lesz újra málna, ha lesz büdösbogár, ami megmássza, szeretném, ha lehetnék gondolat a fejedben. A történettel, a napéjegyenlőség idején született gyerekkel, amikor együtt a kettő, a málna, büdösbogár ízzel ott lesz a szádban.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s