Fehér leszek, átlátszó, eltűnő, elmosódó szélek, nem láttátok, ki húzta arrébb ezt a széket? Ha látszom, vajon jobb az élet? 

Ha csak nézem, mások, hogyan élnek, telhetnek úgy is az évek?

Változnak a fehérek, színek nincsenek, új árnyalatú lettem teljesen, elvágja a papír a kezem, világosan metszi szét a bőrt, fájjon jobban,

mint a szívem, mikor megint nem értem, miért éget, a Naphoz közel miért kerültem.

Karácsony van, izzósoron függenek az új remények. 

Meleget vagy hideget szeretne, kérdezi az eladó, 

felemelem a fejem, magára bízom, idegen dönti el, milyenek legyenek a fejem felett a fények. Lehetnek-e még másfajta esélyek.

Hat fogás lesz, sorban eltervezem, a mozdulatok jelentősége menti meg az életem. 

A krumplit pucolom, a húst szeletelem, a nehezét az életemnek, 

a hagymát az ételbe belereszelem. 

Nem esett hó, az út nem volt jeges, a szerencseszámom nem a hetes. 

Veled találkozni, véletlenül megesett. 

Elseje, utolsó hónap első napja, amikor születtem, anyám elesett előző este, november harmincadikán, András nap volt, mikor egy hókupac egy terhes nő útját keresztezte.

Hetvenhárom december elseje, vajon kiknek indult velem együtt aznap a halál felé a szerencse?

Most sorra kerülhet a boldogabb felem, 

a tél nemcsak fehér, az élet színe 

lehet sötét, árnyékokkal festett, szép, színes, akkor is, ha

éjfekete, 

nem láthatja senki más, csak egyedül

te. 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s