Csendes béke, csend és béke. Magában ezt próbálgatja, melyik volna találóbb erre a kertre, a délelőttre. Álldogál már egy ideje a kertkapu előtt. Nem azért odázta, hogy becsengessen, mert bizonytalan, hanem mert érkezésével, azzal, hogy a bentiek tudtára adja, ott van és bebocsátást kér, megbontaná a csendes békét. Vagy a csendet és békét. Úgy határoz, hogy addig, míg beengedést…
Lehet, hogy túl józan voltam eddig. Úgy határoztam hát, hogy inni fogok. Végtére is karácsony van, meg további ilyenkor tartandó ünnepek. Hanuka. Vonakodom kimondani, mert vannak szavak, amiknek a hangzása olyan, hogy idétlennek érzem. Gyerekként ilyen volt a Putnok. „Putnokon megdőlt a hidegrekord.” – mondták a rádióban és nem tudtam elképzelni, hogy létezhet, hogy egy…
Két-három útvonalat váltogattam; túl korán volt hozzá, hogy cifrázzam. A hajnal azoknak ajándékoz új ötleteket, akik jóban vannak vele, én pedig soha nem keltem volna útra ilyen fiatal órán, ha nincs kutyám. Öntudatlanul húztam zoknit, alsónadrágot, kereste előbb a sötétben tapogatózó kezem, utána a még félálomban szendergő lábaim az este ledobott nadrág szárát. Végtagjaim ébredéséről…
Egy kilenc hét három, egy, kettő, nulla és egy. Nyolc számjegy, meghatározza az életem. Színekben látom a számokat, a napokat, tarkák a szavak, színesztétikus vagyok, esztétikusnak nem olyan régen látom magamat. Hogy mi az igazság, eldőlt régen, derítik az elmúló napok, kiderítem én, míg világos lesz és látható, hogy miért lett minden úgy, ahogyan. Borongós…
„Anya, mi a gyermek neve?” Így kezdődött ez a fejezetem. Anya sosem lettem, Mamának születtem? S hova jutottam? Évtizede már, hogy levél értesít róla, hogy szerdán jön, jön, jön, a fogadó óra; csülök vacsora, Dipankrinnal veszem be, Előre megemésztem, nem is, inkább ezzel fekszem és álmomban előrevetítem, hogy egy tökéletesen normális, optimálisan abnormális tizennégy és…
„„Az isten bassza meg!” Még csak középsős, ül a szőnyegen, a kiskonyha előtt, a lábasokat rakosgatja nagy békésen. „Tudod te egyáltalán, mit jelent, amit mondtál?” – kérdezi megütközve az óvónő. Ő meg válaszol, úgy, mint aki még büszke is kicsit: „Igen, tudom. Azt jelenti, kifutott a tej.”” Ezt a régi történetet telefonon meséli, egy hosszú autóúton,…
„Elmehetnénk a hegyekbe, kirándulni.„ - a nő pár perccel korábban ébredt, az ágyból szól ki, mikor hallja, hogy a férfi megérkezett a reggeli kocogásból. Szeretett a férfival gyalogolni és úgy érezte, ez a nap tökéletes lehet, ha jól alakítják. Ha nem jön hirtelen valami más ötlet, ha egy és ugyanaz, amit erről a vasárnapról gondolnak. …
Az első sor közepe. Ide szól a jegyük. Nagy udvariasan, mosolyogva kászálódnak befele. Fenékkel vagy arccal előre kell ilyenkor araszolni? Sose emlékszik jól, hát inkább arccal a már helyet foglalók felé halad, így a mögöttük ülők közül mindenki láthatja, kik azok a jól öltözött kultúrakedvelők, akik az első sor 14, 15-ös székén foglalnak ma helyet.…
Tizenkéttojásos gofrikülönlegesség. Ez állt a celofánon. Hat csomaggal dobált be a kosarába.Fogalma sem volt róla, mit kedvelhet ezen a szivacsos vacakon bárki. Az alakján kívül semmi nem emlékeztett gofrira, főleg ízre és állagra nem. A nagyapja mégis ezt szerette. Amikor ment hozzá, mindig vinnie kellett. Gyakorta egyenesen ezzel hívta fel. „Felszaladnál? Vegyél, kérlek a gofriból hat csomaggal!…
Zsemleszín kutya bukdácsol utána, szélhordta papírzacskó tacskó. Porcica, férfi a polc alatt, régről ottragadva. Sütimorzsa az asztalra szóródva, rátapad a meztelen alkarra, a szombati rakott krumpli kis darabja. Piszok a képernyőn, a gondolatot eltakaró, zavaró tényező, a visszavont mondatrész után ottmaradt pontosvessző. Nem lukas, meleg harisnya, hideg, téli nap a fiók alján megbújva, combfix a…
„Tiszta szívemből utálom a galambokat.” – ez volt a gondolata, míg ráncra ránc torlódott; a párna huzata, az arcán a bőr. S hogy melyik okozta, melyiknek a felületi egyenetlenséget, eldönteni nem lehetett. A galambok burukkolása elrontotta az ébredését és a ráncokról már a tükör előtt értekezett magában. Tüdű-dü. Tüdű-dü. Utolérte ez az idétlen, katatón hangoskodás…
"„Tiszta szívemből utálom a galambokat.” – ez volt a gondolata, míg ráncra ránc torlódott; a párna huzata, az arcán a bőr. S hogy melyik okozta, melyiknek a felületi egyenetlenséget, eldönteni sem lehetett. A galambok burukkolása elrontotta az ébredését és a ráncokról már a tükör előtt értekezett magában. Tüdű-dü. Tüdű-dü. Utólérte ez az idétlen, katatón hangoskodás…
Az 1970-es évfolyamon, velem együtt kezdett. Első nap Erzsi az ajtón épp csak belépett, nem észrevenni, nem lehetett. Aztán az Ókortörténeti szakon már rajtam kívül is mindenki tudta, hogy Erzsi tényleg valaki olyan, akit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Enyhe februári nap volt - élveztem a nap erejét az ablakon keresztül, levest kanalaztam, emlékszem - mikor…
Rézsút fénypászma szalad a hajnali konyhapultra, csillanások apródjai éhezik nap vezette szemem. Jóllaktok cukorkristályok; olyan soká, olyan szépen nézünk egymással farkasszemet. Különceim, szívemnek kedvesek, nem állhatom, hogy mennyire szeretem; tudjátok ti is, én is, hol vagyunk a legjobb helyen. Leszünk így most; ti, megszámlálhatatlanok, én, egymagam, varázslatosan szétszóródva, egy helyen. Döntsünk úgy, hogy itt maradunk …
Hogy gyermeke miként vált tőle, az ő világától merőben idegen életet élő felnőtté, hiába kereste, nem találta az okokat. Magában arra jutott, adódnak a Földön dolgok, amiknek a menete akkor sem bizonyos ismert szabályszerűségek szerint halad, akként alakul, ha ezek létezése megkívánná azt. A kutatásnak, az apró részletek vizsgálatának szánt élete során megbizonyosodott róla, hogy minden…
„Azért akartam veled találkozni, mert most már muszáj beszélnem erről. Hét hónapja nem beszélek erről, senkinek, senkivel, vagy mégis, magamban folytatok párbeszédeket szinte szünet nélkül. Kitalálom, ki, mit válaszolna, hogyan reagálna. Erre az egészre, ami van velem. Minden második pedig, beszélgetés magammal. Hol elítélem, hol elfogadom, hol leírom, hol bátorítom magam. Felmentést adok, máskor teljesen…
Hetek óta ugyanarra visz az utam. Ez a hely az utóbbi években megszokott sétaútvonalamon kívül esik; egy nap hirtelen ötlettől vezérelve indultam másfele. Hetvennyolc éves testem minden egyes sejtje hevesen tiltakozik, de fittyet hányok a nyavalygásukra; bár meg kell küzdjek velük minden alkalommal. A park egy magaslaton helyezkedik el, lépcsősor, majd hosszú kaptató jutalma a csodálatos…
Egymás után szálltak fel, de már korábban felmérte hátulról.Egyszer csak feltűnt a látómezejében. Várakozott egy ideje, amikor besétált a halvány virágmintás ruhában. Még hogy virágmintás! Még hogy ruha! Halvány? Lehet, de nem úgy, ahogy ezt a szót, a jelentését eddig ismerte. Előtte, mögötte, felette és alatta is tér nyílt meg. Azon terültek el virágok, halványulat lebegte…
Nyoma veszett. Hiába keresem. Beírom a nevét; vezetéknév, keresztnév. Keresztnév, vezetéknév.Ékezettel, ékezetek nélkül. Kitaláltam volna, hogy egyszer találkoztunk? Eszembe szoktál jutni, Mosolygó Miklós. Beírom a neved a keresőbe, mindenhogyan, ékezetekkel, ékezetek nélkül is. Semmi, soha.Új ötletem támadt, megpróbálom, hátha. Leveleztünk, halvány emlékem van róla.„Keresés a levelek között”. Beírom: mo soly gó mik ló s. Percekig nézem csak; a képernyőn sorban…
Fennállt a kapcsolat. Egymást követték a gondolatok, oda, s vissza; válaszra kérdés, kérdésre válasz, érzések, érzetek, leírások, képek. Kimondatlan szabályai alakultak a játéknak, követni őket élvezet volt, nem gáncs; versbe táncolódott a beszélgetés. Megszületett a következő versláb. De nem az utolsónak szánt; cseppet sem annak szánta. Mégis úgy tűnt, az marad. Teltek az órák. Az…
Eláll a szavam. Elállt mostanáig az utolsó gondolat; látlak az ablakban, tudom, hogy te vagy. Hatalmas várakozásokkal Mindenki téged néz. Mindenki én vagyok. Tizennégy évnyi életem betölti a lakást, a szemedben a sajátom, most ugyanazt látom. Tudtam, hogy fiad lesz. – hozzám intézed a tekinteted. Másoknak azt mondod: Megszületett a fiúunokám. Nézzük együtt, amint belép…
Kopott viskó, omladozó házikó. Koszos ablak mögött, színes portékával zsúfolt kirakat. Trafik, hirdeti a felirat. Elolvasni még nem tudja, hogy így hívják, anyjától tudja. Mindennap erre vezet útjuk az óvodába menet, a villamos megállójának unalmát töri meg az apró, romos épület, a sok, színes apróság. Hónapokkal ezelőtt lett rá figyelmes, hogy a mindenféleség közepébe egy…
Levelét követi levelem. Izgalom. Új távlat. Bontakozó kép. Küldöm szavaim; ruháim azok. Ma a kék. Keveset mutat; ha nagyon figyel rám, nem veszi le a szemét, másodpercekre a bal csuklómat. Csontot, bőrt, ereket; hogy milyen lehet, ha valakit nagyon szeretek. Érkeznek magától újabb sorok. A sorok és minden, - még több - mi köztük remeg. …
„Találkozzunk éjfélkor a vécé előtt!”. Mindketten pizsamában. A nagyobbik határozott kijelentésének komolyságán az sem csorbít, hogy a vécét igazából nem is tudja kimondani; vészé és közben kibújik a fogai közt a nyelve. A kicsinek ez kedvenc játéka, alig hiszi el, hogy végre ismét sor kerül rá. Nem rajta múlik, többnyire azt csinálják, amihez a nagynak…
Séta, gyaloglás volt a terv. Nem futás. Már az út felét megtette, - ő és a kutyája - mikor azon kapja magát, hogy lépésről lépésre szaporább az iram, míg egy meredekebb emelkedő utáni lankán lábai magától erednek futásnak. Nem ő uralja a tempót, nincs is ilyenkor az erdőben akarata. Amint rálép a kiválasztott csapásra, más…
Megtörténik. Őrülten, hangosan hallgatott zene, a luxusautómban rezeg az életem. A mindenség ragyogó tanúm, körbeautózom a világom, vezetek egész nap, egész éjszaka, körülöttem édesen élet lebeg, pezsegve tölti be az egész utasteret. Az út felett repül az idő, alattam kocsisor, durran a pezsgős dugó, szabad a sáv, csak nekem, nincsen akadály, a fény a sebesség…
„Maga nem elég, hogy lusta, de pusztítóan buta is. Ha mindehhez szépség és kellem párosulna, valami alapvető jóízlés, az enyhítene a károkon. Így, hogy már magára nézni is kellemetlen, haragudjon, ha akar, de kezdhetné az egészet elölről, úgy, ahogy van. Vissza a kiscsoportba, Pille csoport, Anikó nénistől! Ne mondja, hogy „ne haragudjak, de mit képzelek”,…
Ez volt a legkéjesebb élvezet. Ez a szerdai kávés minyon, amit a munkából jövet, minden körülmények közt megvett. Lehetett bármilyen rossz az a nap. Pocskondiázhatta őt a kolléganője azon az észrevétlen módon, amire csak a lépcsőházban eszmél rá, amikor már késő a revans vagy beszélhetett végtelen butaságokat az értekezleten zavarában, amiket aztán este az ágyban…
„A süvegcukor úgy készül, hogy az aprószeműre főzött töltőanyagot süveg alakú bádogformákba öntve, néhány óra hosszáig nyugodtan állani hagyják; ezalatt a kristályok egymással összenőnek, tehát a töltőanyag összekeményszik. A megdermedt tömeg sziruptartalmát a süvegforma csúcsán lévő nyíláson át centrifugálással távolítják el; a fedésre tiszta cukor tömény, hideg oldatát (likker) használják, mely a szirupot a süveg testéből teljesen kiszorítja. A…
Bogáncsok, mindenhol. A kis frottír rövidnadrágon, az atlétatrikón. Akaszkodnak és nem engednek ezek a szúrósak. A legrosszabb, hogy telis tele a haja. Kiszedné, de az csak húzza, tépi, fájja. Ha egytől mégis sikerül megszabadulni, jön vele egy jókora tincs is; nézi, ahogy a markában tartja. Elsírja magát. A kitépett haj kínja indítja el, de igaziból…
Míg élt, nem néztem rá. Harmincöt évig fordítottam félre a fejem, hogy ne lássam, ami fájt neki és fájt tőle, nekem. „Schachter László, az apám, hazaszökött munkaszolgálatból, hogy megnézzen. Megnézze kéthónapos fiát. A házfelügyelő feljelentette. Azóta félárva vagyok. Voltam ez is, az is. Sok mindent megértettem, több volt, amit nem. Azt hiszem, ez már így…
Zárul az ajtó. A kulcsot a táska zsebébe dobja. A lift helyett a lépcsőt használja. Két forduló és máris a garázsban van. Üres minden, magányát örömmel nyugtázza. Korai volt; feltűnik valaki, felé tart. Felismeri. A szomszédja. Köszönnek, sietősen lép az autója felé, beszállna, ám előtte egy másodperc töredékére megáll. Lassú, reggeli, álmos képzetek hullámzanak felé,…
P.J. emlékére Ül az irodájában. Íróasztala háttal az ablaknak, lehúzva félig a redőny, szinte csak a körvonalai látszanak, amint a két fiatal nő a nyitott ajtó előtt elhalad. Elsietnek, beköszönnek és már mennek is, túlságosan sietősen. Suttogás, visszatartott, majd kirobbanó nevetés. Ezt megúszták, kiszökhetnek kicsit, nem állította meg őket. Mint a csitrik, az iskoláslányok, olyanok.…
Leülök dolgozni. Csak előtte gyorsan elrakom a vágódeszkát a konyhapultról. Lesöpröm róla a kiflimorzsát. El is mosom, van rajta egy kis vajfolt. (Szalámit is rakhatok bele, ha van, azt mondta. Megeszi majd? Hátha ma igen.) Eltörlöm. A helyére teszem. A pultot is letisztítom; rásüt a nap, maradt rajta pár apró morzsa. A konyharuha megszolgálta, hogy…
Belépek a lakásba és ahogy vagyok - cipőben, kabátban, táskával a vállamon - rohanok sorban a villanykapcsolókhoz, az állólámpához, a kislámpához, az ablakhoz, hogy eligazítsam a függönyöket. Muszáj, mert rossz fény teríti be a szobát. Hogyan lehetséges, hogy vannak, akik nem hallják a fények hangját és olyan ricsajt csapnak az összevissza felkapcsolt lámpákkal, hogy belefájdul…
Szerda reggel 5.15-kor kelek, ébresztő nélkül, pizsama nélkül. Vécépapír nélkül. Pisilés közben állapítom meg, hogy üresen árválkodik a vécépapírtató. Ücsörgök hát, dolgom végeztével is, hosszú perceken át. Különféle dilemmák versengenek, hogy egyikük élre törjön és a kialakult sorrend eligazítson, hogyan tovább. Ha van itthon vécépapír, csak a vécében fogyott el, akkor megkísérelhetném, hogy felállok és…
„Tessenek vigyázni! Söndörödünk!” Mielőtt a busz bevette volna a végállomás előtti szakasz éles kanyarját, hangzott a figyelmeztetés. Az ezen a vonalon rendszeresen közlekedő utasok már várták a felhívást, na, nem azért, mert másképp nem kapaszkodtak volna. Inkább azért, mert része volt az egésznek. Az egésznek, ami Lacit, a buszsofőrt jelentette. Személyiségét e rövid felszólítás körvonalazta,…
Ugyanaz ismétlődik reggelről reggelre. Napról, napra, hétről, hónapról, most már évről évre. Hiszen két év telt el, mióta a kutya az életébe keveredett. Leghelyesebb így kifejezni, hiszen soha, egyetlen percig sem fordult meg a fejében a már inkább az időskor felé közelítő élete során, hogy bármilyen állatot maga mellé vegyen. Nemhogy egy kutyát. E pillanatban…
Minden évben kétszer jöttek. Egyszer télen, egyszer nyáron. Másképp várta télen, másképp nyáron az érkezésüket. Ilyenkor télen egy kicsivel jobban, mint a nyári szünetben. Hiszen most itt voltak az ünnepek is. A karácsony. Ez a kedvenc ünnepe. Meg a születésnapja. Jellemző volt ez rá, különben is; nem szerette, ha azt kérték tőle, mondjon egy kedvencet.…
2021. december 8., „Drága Jan, Hiába, két év. Hiába, hogy oda-vissza szinte minden harmadik napra jut levél. Van, amiről még nem írtam neked, éppen a levelek okán. Meglehet, most jutott oda a kettőnk dolga, hogy ebbe is beavatlak. Ne hidd, hogy azért, hogy magamat felmagasztaljam, ezáltal értékesebbé váljanak a küldeményeim számodra! Pusztán azért, hogy még egy újabb…
Nincs történet, más emberek megkapó krónikája, ami fontosabb volna most, ma. De megvallhatom, vannak napok, amikor szürkület fedi, hogy a fontosságod a sorban hol van. Csak magamat látom, előttem, mögöttem senki mást. Áldozatul esel nekem. Ezeken a napokon magamat keresem, kutatásban, negyvennyolc évem feltárásában vagyok, magammal kell kettesben ezt megtennem. Nem is lehetne, hogy ezekre…
Minden este pontban hét órakor ültek le mindketten a számítógéphez, két távoli pontján Európának. Évek sora óta ez volt napjuk megingathatatlan fénypontja; egy óra beszélgetés kettesben, mindenről, bármiről. A technika áthidalta a köztük lévő többezer kilóméteres távolságot és olyan új lendületet adott barátságuknak, melyet már régen nem reméltek. Úgy hitték, a köztük lévő szeretet ugyanúgy…
Ha kérdeznek, hogyan, mikor derült fény a lányom betegségére, azért tudok mindig nagyon pontosan válaszolni, mert aznap kezdtem az új munkahelyemen. Változásban volt az életem, megmozdult éppen valamerre, a csecsemőből kisgyereket neveltem, s reggel úgy indultam el, ahogyan egy új munkahelyre szokás. Izgatottan, várakozásokkal teli, kicsit szorongva. A tudatomban ott motoszkáltak a kislány rosszullétei, hogy…
Négy milliméter. Ekkora különbséggel indult az életem. Szabad szemmel észlelhetetlen különbség, az egyik lábam javára. Az észlelés is csak utólag lett értelmezhető, s a négy is csak becsült adat, ennyivel lehetett rövidebb a lábam születésemkor és mire mindenféle testi viszontagságok okán erre fényt derített egy, a sor doktor közül, már nem is volt talán észrevehetetlen…
Kényelmes fotelben szorong egyik szememben a nyirkos kezű bizonytalanság, másik szememben világmagas hídon, jeget szitáló viharban, őrjöngő szélben a korláton féllábon egyensúlyoz bátran a bizonyos, hogy velem semmit nem lehet. Tudna, tehetne bármit, ha eldönthetem, hát hagyom, hogy félelmetes legyen, vagy legyen inkább a másik az, aki dermedt háttal, tőlem félve remeg. Bevásárlókocsiban, kifordult kerekekkel…
Hónapok, lehet, évek kellettek, hogy rájöjjek, tisztán lássam, hogy az, ahogyan szerettem volna ezt magamnak, úgy nem fogom tudni vagy nem fog menni vagy nem is akarom úgy, ahogy hittem, hogy akarom. Az írás nálam régen kezdődött - tízévesen és még nem mutattam, akkor is miket tudtam már – , de csak negyvenes éveimre engedtem…
Leráz. Aludna. Hát akkor jó éjt. Senki sem szeret. Magamra maradok örökre. Maradok örökre. Sajnálni ki fog? Ha mindenki lefekszik aludni? Majd én. Magamat. Nem igaz ez a nő. Ez a Judit. Perc nyugta nincs az embernek. Nem elég a minden. Még őt is szeretni kell. Jövő hétre nem is jegyzem be. Annyian lesznek úgyis.…
Hogy a kapcsolat létrejöhessen megannyi apró tényező együtt állásának feltétele volt. Az ürügy ezen a napon, - amellyel este hét óra tizenöt perckor elindul – a magányos séta, kiszellőztetné a fejét, ma temérdek teendő terhelte. Van, hogy a felesége a házon kívüli programhoz csatlakozna, s ha így dönt, a nő a hívást hét óra harminckor hiába várja.…
„Azért akartam veled találkozni, mert most már muszáj beszélnem erről. Hét hónapja nem beszélek erről, senkinek, senkivel, vagy mégis, magamban folytatok párbeszédeket szinte szünet nélkül. Kitalálom, ki, mit válaszolna, hogyan reagálna. Erre az egészre, ami van velem. Minden második pedig, beszélgetés magammal. Hol elítélem, hol elfogadom, hol leírom, hol bátorítom magam. Felmentést adok, máskor teljesen…
karpatijudit.com 