Egymás után szálltak fel, de már korábban felmérte hátulról.Egyszer csak feltűnt a látómezejében. Várakozott egy ideje, amikor besétált a halvány virágmintás ruhában. Még hogy virágmintás! Még hogy ruha! Halvány? Lehet, de nem úgy, ahogy ezt a szót, a jelentését eddig ismerte. Előtte, mögötte, felette és alatta is tér nyílt meg. Azon terültek el virágok, halványulat lebegte…
Nyoma veszett. Hiába keresem. Beírom a nevét; vezetéknév, keresztnév. Keresztnév, vezetéknév.Ékezettel, ékezetek nélkül. Kitaláltam volna, hogy egyszer találkoztunk? Eszembe szoktál jutni, Mosolygó Miklós. Beírom a neved a keresőbe, mindenhogyan, ékezetekkel, ékezetek nélkül is. Semmi, soha.Új ötletem támadt, megpróbálom, hátha. Leveleztünk, halvány emlékem van róla.„Keresés a levelek között”. Beírom: mo soly gó mik ló s. Percekig nézem csak; a képernyőn sorban…
Fennállt a kapcsolat. Egymást követték a gondolatok, oda, s vissza; válaszra kérdés, kérdésre válasz, érzések, érzetek, leírások, képek. Kimondatlan szabályai alakultak a játéknak, követni őket élvezet volt, nem gáncs; versbe táncolódott a beszélgetés. Megszületett a következő versláb. De nem az utolsónak szánt; cseppet sem annak szánta. Mégis úgy tűnt, az marad. Teltek az órák. Az…
Eláll a szavam. Elállt mostanáig az utolsó gondolat; látlak az ablakban, tudom, hogy te vagy. Hatalmas várakozásokkal Mindenki téged néz. Mindenki én vagyok. Tizennégy évnyi életem betölti a lakást, a szemedben a sajátom, most ugyanazt látom. Tudtam, hogy fiad lesz. – hozzám intézed a tekinteted. Másoknak azt mondod: Megszületett a fiúunokám. Nézzük együtt, amint belép…
Kopott viskó, omladozó házikó. Koszos ablak mögött, színes portékával zsúfolt kirakat. Trafik, hirdeti a felirat. Elolvasni még nem tudja, hogy így hívják, anyjától tudja. Mindennap erre vezet útjuk az óvodába menet, a villamos megállójának unalmát töri meg az apró, romos épület, a sok, színes apróság. Hónapokkal ezelőtt lett rá figyelmes, hogy a mindenféleség közepébe egy…
Levelét követi levelem. Izgalom. Új távlat. Bontakozó kép. Küldöm szavaim; ruháim azok. Ma a kék. Keveset mutat; ha nagyon figyel rám, nem veszi le a szemét, másodpercekre a bal csuklómat. Csontot, bőrt, ereket; hogy milyen lehet, ha valakit nagyon szeretek. Érkeznek magától újabb sorok. A sorok és minden, - még több - mi köztük remeg. …
„Találkozzunk éjfélkor a vécé előtt!”. Mindketten pizsamában. A nagyobbik határozott kijelentésének komolyságán az sem csorbít, hogy a vécét igazából nem is tudja kimondani; vészé és közben kibújik a fogai közt a nyelve. A kicsinek ez kedvenc játéka, alig hiszi el, hogy végre ismét sor kerül rá. Nem rajta múlik, többnyire azt csinálják, amihez a nagynak…
Séta, gyaloglás volt a terv. Nem futás. Már az út felét megtette, - ő és a kutyája - mikor azon kapja magát, hogy lépésről lépésre szaporább az iram, míg egy meredekebb emelkedő utáni lankán lábai magától erednek futásnak. Nem ő uralja a tempót, nincs is ilyenkor az erdőben akarata. Amint rálép a kiválasztott csapásra, más…
Megtörténik. Őrülten, hangosan hallgatott zene, a luxusautómban rezeg az életem. A mindenség ragyogó tanúm, körbeautózom a világom, vezetek egész nap, egész éjszaka, körülöttem édesen élet lebeg, pezsegve tölti be az egész utasteret. Az út felett repül az idő, alattam kocsisor, durran a pezsgős dugó, szabad a sáv, csak nekem, nincsen akadály, a fény a sebesség…
„Maga nem elég, hogy lusta, de pusztítóan buta is. Ha mindehhez szépség és kellem párosulna, valami alapvető jóízlés, az enyhítene a károkon. Így, hogy már magára nézni is kellemetlen, haragudjon, ha akar, de kezdhetné az egészet elölről, úgy, ahogy van. Vissza a kiscsoportba, Pille csoport, Anikó nénistől! Ne mondja, hogy „ne haragudjak, de mit képzelek”,…
Ez volt a legkéjesebb élvezet. Ez a szerdai kávés minyon, amit a munkából jövet, minden körülmények közt megvett. Lehetett bármilyen rossz az a nap. Pocskondiázhatta őt a kolléganője azon az észrevétlen módon, amire csak a lépcsőházban eszmél rá, amikor már késő a revans vagy beszélhetett végtelen butaságokat az értekezleten zavarában, amiket aztán este az ágyban…
„A süvegcukor úgy készül, hogy az aprószeműre főzött töltőanyagot süveg alakú bádogformákba öntve, néhány óra hosszáig nyugodtan állani hagyják; ezalatt a kristályok egymással összenőnek, tehát a töltőanyag összekeményszik. A megdermedt tömeg sziruptartalmát a süvegforma csúcsán lévő nyíláson át centrifugálással távolítják el; a fedésre tiszta cukor tömény, hideg oldatát (likker) használják, mely a szirupot a süveg testéből teljesen kiszorítja. A…
Bogáncsok, mindenhol. A kis frottír rövidnadrágon, az atlétatrikón. Akaszkodnak és nem engednek ezek a szúrósak. A legrosszabb, hogy telis tele a haja. Kiszedné, de az csak húzza, tépi, fájja. Ha egytől mégis sikerül megszabadulni, jön vele egy jókora tincs is; nézi, ahogy a markában tartja. Elsírja magát. A kitépett haj kínja indítja el, de igaziból…
Míg élt, nem néztem rá. Harmincöt évig fordítottam félre a fejem, hogy ne lássam, ami fájt neki és fájt tőle, nekem. „Schachter László, az apám, hazaszökött munkaszolgálatból, hogy megnézzen. Megnézze kéthónapos fiát. A házfelügyelő feljelentette. Azóta félárva vagyok. Voltam ez is, az is. Sok mindent megértettem, több volt, amit nem. Azt hiszem, ez már így…
Zárul az ajtó. A kulcsot a táska zsebébe dobja. A lift helyett a lépcsőt használja. Két forduló és máris a garázsban van. Üres minden, magányát örömmel nyugtázza. Korai volt; feltűnik valaki, felé tart. Felismeri. A szomszédja. Köszönnek, sietősen lép az autója felé, beszállna, ám előtte egy másodperc töredékére megáll. Lassú, reggeli, álmos képzetek hullámzanak felé,…
P.J. emlékére Ül az irodájában. Íróasztala háttal az ablaknak, lehúzva félig a redőny, szinte csak a körvonalai látszanak, amint a két fiatal nő a nyitott ajtó előtt elhalad. Elsietnek, beköszönnek és már mennek is, túlságosan sietősen. Suttogás, visszatartott, majd kirobbanó nevetés. Ezt megúszták, kiszökhetnek kicsit, nem állította meg őket. Mint a csitrik, az iskoláslányok, olyanok.…
Leülök dolgozni. Csak előtte gyorsan elrakom a vágódeszkát a konyhapultról. Lesöpröm róla a kiflimorzsát. El is mosom, van rajta egy kis vajfolt. (Szalámit is rakhatok bele, ha van, azt mondta. Megeszi majd? Hátha ma igen.) Eltörlöm. A helyére teszem. A pultot is letisztítom; rásüt a nap, maradt rajta pár apró morzsa. A konyharuha megszolgálta, hogy…
Belépek a lakásba és ahogy vagyok - cipőben, kabátban, táskával a vállamon - rohanok sorban a villanykapcsolókhoz, az állólámpához, a kislámpához, az ablakhoz, hogy eligazítsam a függönyöket. Muszáj, mert rossz fény teríti be a szobát. Hogyan lehetséges, hogy vannak, akik nem hallják a fények hangját és olyan ricsajt csapnak az összevissza felkapcsolt lámpákkal, hogy belefájdul…
Szerda reggel 5.15-kor kelek, ébresztő nélkül, pizsama nélkül. Vécépapír nélkül. Pisilés közben állapítom meg, hogy üresen árválkodik a vécépapírtató. Ücsörgök hát, dolgom végeztével is, hosszú perceken át. Különféle dilemmák versengenek, hogy egyikük élre törjön és a kialakult sorrend eligazítson, hogyan tovább. Ha van itthon vécépapír, csak a vécében fogyott el, akkor megkísérelhetném, hogy felállok és…
„Tessenek vigyázni! Söndörödünk!” Mielőtt a busz bevette volna a végállomás előtti szakasz éles kanyarját, hangzott a figyelmeztetés. Az ezen a vonalon rendszeresen közlekedő utasok már várták a felhívást, na, nem azért, mert másképp nem kapaszkodtak volna. Inkább azért, mert része volt az egésznek. Az egésznek, ami Lacit, a buszsofőrt jelentette. Személyiségét e rövid felszólítás körvonalazta,…
Ugyanaz ismétlődik reggelről reggelre. Napról, napra, hétről, hónapról, most már évről évre. Hiszen két év telt el, mióta a kutya az életébe keveredett. Leghelyesebb így kifejezni, hiszen soha, egyetlen percig sem fordult meg a fejében a már inkább az időskor felé közelítő élete során, hogy bármilyen állatot maga mellé vegyen. Nemhogy egy kutyát. E pillanatban…
Minden évben kétszer jöttek. Egyszer télen, egyszer nyáron. Másképp várta télen, másképp nyáron az érkezésüket. Ilyenkor télen egy kicsivel jobban, mint a nyári szünetben. Hiszen most itt voltak az ünnepek is. A karácsony. Ez a kedvenc ünnepe. Meg a születésnapja. Jellemző volt ez rá, különben is; nem szerette, ha azt kérték tőle, mondjon egy kedvencet.…
2021. december 8., „Drága Jan, Hiába, két év. Hiába, hogy oda-vissza szinte minden harmadik napra jut levél. Van, amiről még nem írtam neked, éppen a levelek okán. Meglehet, most jutott oda a kettőnk dolga, hogy ebbe is beavatlak. Ne hidd, hogy azért, hogy magamat felmagasztaljam, ezáltal értékesebbé váljanak a küldeményeim számodra! Pusztán azért, hogy még egy újabb…
Nincs történet, más emberek megkapó krónikája, ami fontosabb volna most, ma. De megvallhatom, vannak napok, amikor szürkület fedi, hogy a fontosságod a sorban hol van. Csak magamat látom, előttem, mögöttem senki mást. Áldozatul esel nekem. Ezeken a napokon magamat keresem, kutatásban, negyvennyolc évem feltárásában vagyok, magammal kell kettesben ezt megtennem. Nem is lehetne, hogy ezekre…
Minden este pontban hét órakor ültek le mindketten a számítógéphez, két távoli pontján Európának. Évek sora óta ez volt napjuk megingathatatlan fénypontja; egy óra beszélgetés kettesben, mindenről, bármiről. A technika áthidalta a köztük lévő többezer kilóméteres távolságot és olyan új lendületet adott barátságuknak, melyet már régen nem reméltek. Úgy hitték, a köztük lévő szeretet ugyanúgy…
Ha kérdeznek, hogyan, mikor derült fény a lányom betegségére, azért tudok mindig nagyon pontosan válaszolni, mert aznap kezdtem az új munkahelyemen. Változásban volt az életem, megmozdult éppen valamerre, a csecsemőből kisgyereket neveltem, s reggel úgy indultam el, ahogyan egy új munkahelyre szokás. Izgatottan, várakozásokkal teli, kicsit szorongva. A tudatomban ott motoszkáltak a kislány rosszullétei, hogy…
Négy milliméter. Ekkora különbséggel indult az életem. Szabad szemmel észlelhetetlen különbség, az egyik lábam javára. Az észlelés is csak utólag lett értelmezhető, s a négy is csak becsült adat, ennyivel lehetett rövidebb a lábam születésemkor és mire mindenféle testi viszontagságok okán erre fényt derített egy, a sor doktor közül, már nem is volt talán észrevehetetlen…
Kényelmes fotelben szorong egyik szememben a nyirkos kezű bizonytalanság, másik szememben világmagas hídon, jeget szitáló viharban, őrjöngő szélben a korláton féllábon egyensúlyoz bátran a bizonyos, hogy velem semmit nem lehet. Tudna, tehetne bármit, ha eldönthetem, hát hagyom, hogy félelmetes legyen, vagy legyen inkább a másik az, aki dermedt háttal, tőlem félve remeg. Bevásárlókocsiban, kifordult kerekekkel…
Hónapok, lehet, évek kellettek, hogy rájöjjek, tisztán lássam, hogy az, ahogyan szerettem volna ezt magamnak, úgy nem fogom tudni vagy nem fog menni vagy nem is akarom úgy, ahogy hittem, hogy akarom. Az írás nálam régen kezdődött - tízévesen és még nem mutattam, akkor is miket tudtam már – , de csak negyvenes éveimre engedtem…
Leráz. Aludna. Hát akkor jó éjt. Senki sem szeret. Magamra maradok örökre. Maradok örökre. Sajnálni ki fog? Ha mindenki lefekszik aludni? Majd én. Magamat. Nem igaz ez a nő. Ez a Judit. Perc nyugta nincs az embernek. Nem elég a minden. Még őt is szeretni kell. Jövő hétre nem is írom be. Annyian lesznek úgyis.…
Hogy a kapcsolat létrejöhessen megannyi apró tényező együtt állásának feltétele volt. Az ürügy ezen a napon, - amellyel este hét óra tizenöt perckor elindul – a magányos séta, kiszellőztetné a fejét, ma temérdek teendő terhelte. Van, hogy a felesége a házon kívüli programhoz csatlakozna, s ha így dönt, a nő a hívást hét óra harminckor hiába várja.…
„Napi menü:” állt a fekete fakeretes palatáblán, s a kettőspont után elmaszatolt, krétával írt szöveg, melynek a tábla szélére szorult utolsó betűit hanyagul ottfelejtette az, akinek a kezében a szivacs lehetett. Megállt egy pillanatra az étterem előtt magányosan, éppen céltalan posztoló vendégcsalogató alkalmatosságot nézve. Próbálta kitalálni az utolsó betűkből a pénteki menüt és egyszerre öntötte…
Felöltözni, a ruhákat kiválasztani, a maguk egymásutánjában felvenni, elrendezni, a magam aznapi hőfokára hevíteni volna nehezebb? Vagy levetni azokat? A vetkőzésnek is vannak szabályai? Ha az öltözködést tekintem a magasabbrendűnek e viszonylatban, tartozhat alá a vetkőzés, s így a „Vetkőzés szabályai”, futhatnak az „Öltözködés szabályai” cím alatt. Így döntöttem, az én logikám itt a rendezőelv,…
Négykor hívlak, mondta és még 32 percnek kellett eltelnie addig, míg a telefon - ha valóban hívja pont négykor, ha hívja egyáltalán - csörögni fog. A klaviatúrát arrébb tolta, maga elé helyezte a kezeit az asztallapra, az ujjait, a körmeit nézegette, és azon tűnődött, melyiket válassza; legyen az, aki hasznosan tölti az időt? Nem puszta…
A legjobb játéka volt, nyitott szemmel csinálni. Évekbe telt, hogy sikerüljön így, csukott szemek nélkül is, úgy, hogy előtte zajlott a való, az élet, jöttek, mentek, még gyakran beszéltek, szóltak is hozzá. Neki mégis ment most már ez, látni, ami nincs is, a fejében mégis valóság, a lelkében igazi érzések, a szájában valóságos ízek. Kilencéves…
Málnát ettem folyton. Volt, hogy egyszerre fél kilót. Egymás után a szemeket, tudod, úgy, hogy meg sem várod, hogy elfogyjon a szádból az egyik, máris bekapsz egy újabbat, még egyet, legyen tele az egész szád a málnával. Belekerül egy-egy, amit megmászott a büdösbogár, akkor még mohóbban falod, hogy kerüljön újra olyan, ami miatt málna a…
Gomblyuk, zipzár, cipőfűző. Kapcsok, keresztpántok, hajgumik, csattok. Akkor ott van még maga a gomb is. Elunom, nem folytatom. Vagy inkább úgy a pontos, elment a kedvem tovább keresni, a felsorolást teljessé tenni. Tartozom vele, hogy megmagyarázzam, miért soroltam a fentieket, amikre szót kellene találni, gyűjtőnevet. Nevezzük az öltözés kellékeinek. Még ha nem is vagyok ezzel…
Fehér leszek, átlátszó, eltűnő, elmosódó szélek, nem láttátok, ki húzta arrébb ezt a széket? Ha látszom, vajon jobb az élet? Ha csak nézem, mások, hogyan élnek, telhetnek úgy is az évek? Változnak a fehérek, színek nincsenek, új árnyalatú lettem teljesen, elvágja a papír a kezem, világosan metszi szét a bőrt, fájjon jobban, mint a szívem,…
Üdvözlöm hölgyem, Szelindek Eszter vagyok. Jó napot kívánok, még egyszer a nevét? Sze-lin-dek. Tudja, mint a kutya. És Eszter. Szelindek Eszter. Kutya?? No, kit keres? Ön még nem mutatkozott be. Bár voltaképp nem önt keresem. Ezt a számot tárcsázta. Akkor kit kereshet mást? Valerián Attilát, a szerkesztőt keresem, vele szeretnék beszélni. Ez nem az ő…
Két percre keresztezed az életemet, csakis téged elvisellek. Mindenki mást kiiktatok, eltűnök, köddé válok, felszállott a pára, nincs a képem körül keret, paszpartu vagy ráma, csak a meztelen nő, akit magamnak kitaláltam, a tükör előtt állva. Fejvesztett alakok végtelen körforgása, könyvespolc, ruhatár, neked ki csinálta a fogsorodat mutogatása. Csodálatos teremtmény, különleges páva, a szomszédnőék Malvin…
Tetszik nekem ez az ember. Használatba veszem. Belepréselem magamat ebbe a világba, töltsed ki te az önbizalomhiányom. Kék luk van a farmeren, kiszakadt a térdemen, hétfőn, szerdán, pénteken csakis ezt viselem. Kedden, csütörtökön, a maradék napokon hagyom, a hiány nyomot hagyjon az arcomon. Tízévesen elveszett részletek, helyükön a semmi sem talált teret. Részlet nélkül nézve…
Hegyezem a ceruzát, elfeledett elsős tolltartóban talált relikviát. Írni tanult vele a fiam, dé betűket, céket, akadozva kanyarog az s, lefaragom a hegyezővel, ami hét éve a múltba veszett. Kézbe veszem a fiam hétéves korát, az ujjaim között ölelem, nyomot hagy a grafit a kezemen. Ha lehetne kérni, kérném, legyen egyszerűbb, ahogy magamtól távolodni engedem. …
Meghalni készültél, én szülni, fiúgyereket, helyet cserélni kért a sors két életet. Apád halni nem, anyád szülni készült, helyet cserélni az embertelenség kényszerített. Nagyapámnak, neked, a fiamnak az élet párhuzamos éveket nem engedetett. Lánynak az életedben nem szántál helyet, Péterből Judit a kórházban lettem, megtört sorminta, sakkozni, drótot blankolni szerinted velem nem lehetett. A hibámat…
Elérkeztem ide is, a változás otthonos közegem. A nehéztől, a még nehezebb felé vezet a kezem. Magamnak írott párbeszéd, kérdések, válaszok, hogy mi lesz velem. Akit érdekel, jöhet velem. Kíváncsiskodó érdektelenek, akik csak néznek, nem értenek, mától Isten veletek! Mire számítasz, miért írsz, mire gyártod ezeket az általad „vasárnapinak” nevezett írásokat? A „vasárnapiak” ujjgyakorlat, a…
Kedvem támadt teljes mondatokban írni, lesz alany, állítmány, lehet, hogy a szórend is úgy alakul, hogy nem kell egyfolytában gondolkodni. Garanciát nem vállalok, a végére kiderül, tudok-e még teljes mondatokban írni. Tibor nevű ismerősöm mondta, ennek a nőnek a dolgait nem lehet csak úgy a vécén[1]olvasni, ehhez gondolkozni kell. Micsoda öröm, hát kiderül, mi a…
karpatijudit.com 